Fajtatiszta-keverék

Ez a portál nem hivatott más célt szolgálni, mint a keverék kutyák bizonyos csoportját, megkülönböztetett figyelemmel illetni.

Mit érdemes tudni az itt található kezdeményezésről!

A kutyatartó emberek többsége a fajtatiszta kutyákat részesíti előnyben. Ebből kifolyólag hátrányba részesülnek a keverék kutyák. Részben a küllemi kifogások miatt, részben a státusz miatt. Tény, hogy nagyon sok kedves jószág sínylődik kutyátalan körülmények között, de talán a keverék kutyák egy csoportját ki lehet emelni ezen körülmények, illetve méltatlan státuszuk alól. A keverék kutyákban is találhatunk értékeket, sőt talán többet is mint ahogy gondolnánk.

Sokan vélekednek úgy, hogy a keverék kutyák ellenállóbbak a betegségekkel szemben, vagy mondják, hogy értelmesebbek, ragaszkodóbbak, stb. Ezt nagyon nehéz bebizonyítani, nem is vállalkoznék rá, de abban lehet valami, hogy a genetikai állomány egy keverék kutyánál talán nem olyan terhelt, mint sajnos sok divatosabb fajtatiszta kutyánál a túltenyésztettség révén.

Egy másik szemlélet pedig azt hivatott megvilágítani, hogy sokan vannak olyanok, akik szeretnének valami különlegeset maguknak kutya tekintetében. Sokszor snassz a már jól megszokott divatosabb kutyák tartása, a ritkább és különleges kutyafajták, pedig sokszor méregdrágák és nem is biztos, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

A megoldást talán, a fajta tiszta keverék kutyák jelenthetik.

Persze nem a szerencsétlen keresztezésekről beszélek, mint pl. német dog -tacskó, vagy valamilyen agár- bullmassztiff és sorolhatnám, hanem a hasonszőrű és típusú fajtatiszta kutyák véletlen, vagy tudatos keresztezéséből.

A fenti képen egyébként egy bullmasztiff-labrador,azaz bullador látható. Nem teljesen típuskeresztezés, de a küllem szerintem nem rossz. Azt is nagyjából be lehet határolni az ilyen típusú keverék kutyáknál, hogy milyen méretekkel, tulajdonságokkal, használhatósággal, illetve küllemi adotságokkal fognak rendelkezni. Legalább is nagyobb %-ban, mint egy nem tudom mi lehet az apja, vagy az annya típusú keverék kutyánál. Szerencsére, már pár hetes korban sokat lehet sejteni a küllemi és viselkedési sémákból a fajtatiszta keverék kutyák tekintetében. Nyílván nem minden kölyök fogja tudni úgyanazt a funkciót betölteni amit elvárunk, mert ebben az esetben egy kutyatípussal szélesebb a lehetőségek intervalluma. 

Mondjuk egy kaukázusi juhász és egy kuvasz kereszteződéséből, biztosak lehetünk, hogy kemény házőrzőt és méreteiben egy elég testes kutyát fogunk kapni, a küllemi adottságok pedig a kölykökön már láthatóak lennének. Szerintem szerencsés lehet egy ilyen párosítás. Talán hasonlóan jó párosítás lehet egy bullmasztiff és egy cane corso, vagy egy labrador hovawart keresztezés.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 5 684

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Fajtatiszta-keverék - © 2008 - 2024 - fajtatiszta-keverek.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »